2021. május 14-én rajtolt el az első Flexfleet Klasszikus Szóló egykezes verseny a Balatonon, amin 62 vitorlás vágott neki a Kékszalagéhoz hasonló távnak. Alig két hónap múlva újra rajthoz állnak a vitorlások, a május 6-án induló verseny kapcsán arról beszélgettünk Nedbál Noellel, a verseny egyik szervezőjével, hogyan született meg az esemény ötlete, milyen tapasztalatokkal gazdagodtak a verseny során és mik a jövőbeni tervek.
Flexfleet Zrt.: Hogyan született meg a vitorlásverseny ötlete?
Nedbál Noel: A vitorlásverseny ötlete a Balatonról származik, rendeztek már ott ugyanis hasonló jellegű versenyeket, amatőr, illetve professzionális szinten is, de ez utóbbin 6-8 méteres hajók indultak, a hajótípusok száma ezért nagyon korlátozott volt. Ekkor merült fel a gondolat a klasszikus FOLKBOAT csapatban, hogy ők is szeretnének ilyen versenyt rendezni maguknak, amelyet el is indítottak, de ez először inkább egy Balatonkerülő túra volt, ahol együtt hajóztak a résztvevők és együtt versenyeztek, nézték a napfelkeltét és naplementét. Évről-évre egyre több különböző típusú hajó csatlakozott a kezdeményezéshez, amin egyszer én is kipróbáltam magam, de emellett jártam külföldi versenyekre is. Egy dán versenyen jött a szikra, hogy a Balatonkerülő túrát tovább lehetne fejleszteni, verseny szintre emelni.
FF: Mi történt Dániában?
NN: A magyar versenyekkel párhuzamosan Dániába jártunk szóló vitorlás versenyekre, itt hatalmas volt a mezőny, nem 10-20 hajó indult, hanem 400. Ezek a versenyek inkább beltengeri, mintsem nyílt tengeri versenyek voltak, de az egészen pici hajóktól a hatalmas luxus vitorlásokig mindenki egyszerre indult, és az eltérő hajóosztályok nem jelentettek semmiféle differenciálást az indulók között. A dán versenyen a vitorlázás szeretete miatt gyűlt össze 400 résztvevő: együtt élvezték a versenyt, a díjazás is minimális volt, a legnagyobb értéke annak a pólónak volt, aminek a hátuljára rá volt írva, hogy „Finisher”.
Mivel azt láttuk, hogy a Balatonon is nagy az érdeklődés az ilyen jellegű versenyek iránt, elhatároztuk, hogy az évek óta működő amatőr Folkboat egykezes túrát verseny szintre emeljük. Innen indult az egész projekt, amiben mindenki partner volt, hiszen éreztük, hogy a túra már kinőtte a saját kereteit és a professzionális rendezéssel és versennyel új távlatokat tudunk nyitni.
FF: Hogyan indult a szervezés, milyen szempontokat vettetek figyelembe?
NN: Az alapszabályok közül a legfontosabb a biztonság volt, ez ugyanis egy amatőr verseny, meg kellett tehát teremtenünk azokat a feltételeket, amelyek révén mindenki biztonságosan el tud indulni, beleértve a korona vírus járvánnyal járó előírásokat is. A covid minket is nehéz helyzetbe hozott, nemcsak az előírások miatt, de az indulás kapcsán is, a verseny megrendezése az utolsó pillanatig kérdéses volt.
Szerencsére végül minden összeállt, ehhez azonban kellettek a támogatók is, nélkülük nem tudtuk volna megrendezni a versenyt. Névadó szponzorunkkal, a Flexfleet Zrt.-vel nagyon jó együttműködés alakult ki, gördülékenyen ment a munka, és azonosak voltak az elképzeléseink, az életfelfogásunk. A verseny szervezője, a Tihanyi Hajós Egylet (THE) pedig nagy rutinnal rendelkezik vitorlásversenyek rendezésében, illetve kellett a kikötő sajátos szemlélete is, mely szerint nem az számít, hogy kinek mekkora hajója van, sokkal inkább a vitorlázás minősége és szeretete. Nélkülük csak egy szép álom maradt volna a verseny.
FF: Kik vettek részt végül a versenyen? Milyen összetételű volt a csapat?
NN: Azzal, hogy mindenkinek biztosítottuk a lehetőséget, hogy részt vegyen egy ilyen versenyen, nagyon színessé vált a mezőny. Az egyik legfantasztikusabb élmény volt látni, ahogy a THE kikötő gyakorlatilag a versenyt megelőző este már megtelt különböző méretű, típusú, jellegű hajókkal, mindenki örült a másiknak és várta a másnapi indulást. Még a tapasztalt kormányosoknak is – akik a nagy balatoni versenyeken az élen vitorláznak vagy akiknek a 8 méteres hajóit speciálisan erre a versenyre építették – hatalmas élmény volt a részvétel.
A részvételt úgy próbáltuk meg a lehető legegyszerűbbé tenni, hogy nem szabályoztuk túl a versenyt, gyakorlatilag majdnem a Kékszalaggal megegyező távot kellett levitorlázni egyedül, a parti szervezésnek pedig az volt a mozgatórugója, hogy a versenyzők teljesítsék a távot és a végén legyen egy kötetlen, fesztelen hangulatú díjkiosztó. A díjkiosztó azért is volt különleges élmény mindenkinek, mert nemcsak az első helyezettet értékeltük, hanem az összes hajót, ami átszakította a képzeletbeli célszalagot. Külön értékeltük a női egységeket, a legidősebb versenyzőket, de nem felejtkeztünk meg azokról a hajókról sem, amelyek a mezőny nagy részét tették ki, vagyis nem az élbolyban végeztek, így kapta a legnagyobb különdíjat például az utolsó előtti helyezett.
FF: Az elmondottak alapján a Flexfleet Klasszikus Szóló egykezes verseny a méreteinél fogva sokkal közösségibb, nagyobb az összetartozás érzése, már csak azért is, mert ha valaki ott van a vízen, egyedül a hajóban, akkor önmagán kívül maximum a szomszédos hajóban ülő bátorítására számíthat. Ugyanakkor viszont a versenyző egyedül van, csak saját magára hagyatkozhat, nagyon fontos a koncentráció. Hogyan élték meg mindezt a versenyzők?
NN: Sok embernek ismeretlen terep volt, sokaknak ez volt az első ilyen jellegű versenye. Éppen ezért volt pozitív csalódás, hogy azok a hajók, amelyek először indultak ilyen versenyen, azoknak a kormányosai vették a legkomolyabban a felkészülést, a biztonsági és navigációs szempontokat.
Szervezőként nekem az volt a legfontosabb, hogy mindenki – a lehetőségeihez mérten – célba érjen, és ez ne az időjáráson vagy időtúllépésen múljon.
A verseny alatt ugyan többször előfordult, hogy a szél összefújta vagy a szélcsend összeterelte a hajókat, de öröm volt látni, hogy a résztvevők mennyire élvezik még az ilyen helyzeteket is. Nyilván fárasztó egy ilyen tókerülés, de azok az egy-egy mondatok, amiket egymásnak mondtak vagy az az öröm, amikor szélcsend után újra elindultak a hajók, mind-mind visszaigazolta a verseny szellemiségét, vagyis a versenyzők arra koncentráltak, hogy vitorlázzanak, hogy teljesítsék a távot, nem a győzelem a fontos, hanem a teljesítés. Ez volt a legfontosabb, mindenféle elemzés csak ezután jöhetett. Mindenki elképesztő boldogsággal fejezte be a versenyt és jött el a díjkiosztóra, felemelő volt hallgatni a különböző generációk közötti izgalmas élménybeszámolókat. A verseny teljesítésén túl az is célunk volt, hogy mindenki megossza ezt az élményt a másikkal – amit el is értünk, hiszen mindegy volt, hogy ki milyen nemű vagy korú, boldogan számolt be arról társainak, hogy érezte magát és milyen kihívásokkal kellett szembenéznie ezen a hosszú távon.
FF: Ez a hosszú táv nagyon jó pszichológiai tréning is egyben, mert ha átugrod magad, akkor utána lehet, hogy a munkában vagy a magánéletben is könnyebben tudsz túllépni az akadályokon. Egyedül kint lenni a vízen nemcsak embert próbáló élmény, de olyan személyiségjegyet is tud fejleszteni, ami a hétköznapokban nem biztos hogy előjönne.
NN: Amikor évekkel ezelőtt először indultam egy hasonló versenyen, pontosan ez volt az élményem: olyan szinten kell koncentrálni a körülöttünk lévő környezetre, a hajóra, a versenyre, a navigációra, a vitorlák állítására, étkezésre, folyadékbevitelre és minden egyébre, hogy nincs lehetősége az embernek mással foglalkozni. A verseny után fizikailag rettenetesen fáradt voltam, ez a fáradtság azonban 1-2 nap elteltével elmúlik, marad viszont más helyette. Óriási letisztulás a fejben, mintha az összes teher, amit egész évben cipeltem, rövid időre eltűnne. Az egykezes versenyzés egyben pszichológiai feltöltődés is, kitisztítja a fejet és rengeteg erőt ad utána a mindennapi élethez.
FF: Milyen visszajelzéseket kaptatok a résztvevőktől? Volt olyan, ami alapján a tavalyihoz képest idén másképp szervezitek a versenyt?
Minthogy ez volt az első versenyünk, különböző szóló versenyekről próbáltunk meg szabályokat bevezetni. Ez sajnos sok félreértésre adott okot, amire szervezőként nem gondoltunk. Ezért idénre a versenykiírásban szereplő szabályok egyszerűsítése, átírása volt a kiemelt feladat, hogy ezek ne félrevezetőek, hanem minden hajó számára egyértelműek legyenek.
Kimondottan pozitív visszajelzéseket kaptunk a tavalyi eseménnyel kapcsolatban, illetve pár kérést, javaslatot, amik segítenek továbbfejleszteni a versenyt, ezeknek igyekszünk is eleget tenni. Az egyik ilyen az volt, hogy ne ütközzön másik verseny időpontjával. Tavaly a verseny a Magyar Vitorlás Szövetség évadnyitójával esett egy hétvégére, ezért sok hajó nem tudott eljönni, mert azon akartak részt venni. Ezt idén sikerült megoldanunk, ugyanis a Magyar Vitorlás Szövetség átrakta a következő hétvégére az évadnyitót. Ezen a májusi hétvégén kizárólag a Klasszikus Szóló lesz nagyhajós verseny, így a nagyhajós mezőnynek nem okoz problémát, hogy melyik versenyen induljon el. Ezen felül kértek pár módosítást a nyomkövető rendszerben, ami nagyon jól, tényleg csak minimális hibával működött. Azt kérték, hogy a térképen legyen rajta, hogy merre járnak a hajók, melyik város partjainál. Erre mi sem gondoltunk, de így a versenyzők családtagjai és barátai is követhetik, ki merre jár.
Mik a terveitek az elkövetkezendő évekre a versenyt illetően? Akar a verseny nagyobbra nőni?
A tavalyi év egy nagyon erős próbaév volt, ezért is limitáltuk az induló hajók számát 60 egységben. Ezt idén felemeltük 100 hajóra és meghívtuk a külföldi szóló vitorlázókat is, szeretnénk ugyanis nemzetközivé emelni a versenyt. A kikötői infrastruktúra véges, vagyis jelenleg ennyi létszámot bír el, így egyelőre további létszámemelés nem jött szóba, az érdeklődés tükrében majd meglátjuk, hogy van-e értelme még nagyobb létszámmal meghirdetni. Most inkább a Balatoni vitorlázókra koncentrálunk, illetve arra, hogy a külföldi egységek is jöjjenek el. Március 15-én indul a nevezés, addig van lehetősége mindenkinek felkészülni a hajóbiztosítás, hajó műszaki, sportorvosi és egyéb dolgok tekintetében.
Comments are closed.