2025-ben ötödik alkalommal rendezik meg a Flexfleet Klasszikus Szóló egykezes versenyt, ahol a résztvevők komoly kihívás elé néznek: a Kékszalagéhoz hasonló távot kell teljesíteniük egyedül, csapattárs nélkül, miközben különböző időjárási viszontagságokkal és váratlan helyzetekkel kell megküzdeniük. Ahogyan tavaly, úgy idén is lehetőségük lesz a junior versenyzőknek, hogy a szeniorokkal együtt vízre lépjenek.
A mezőny május 9-én reggel rajtol majd a Tihanyi Hajós Egylet (THE) elől, a versenyzőknek 36 óra alatt kell megkerülniük a Balatont a Tihany – Balatonalmádi –Keszthely – Tihany útvonalon. A verseny különlegességét az adja a szokásos egykezes eseményekhez képest, hogy itt bármilyen tőkesúlyos hajóval rajthoz lehet állni, így elsősorban nem a győzelem, hanem maga a táv teljesítése a legnagyobb kihívás és eredmény.
Tavaly indult először az U18 Titán kategória, mely lehetőséget adott arra, hogy a szenior versenyző mellett egy 14-18 év közötti fiatal is vízre szálljon. A nagy sikerre való tekintettel a kategória idén is a program része lesz.
A versenyzők biztonsága érdekében minden hajó GPS jeladóval lesz felszerelve, és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata a teljes 36 órás versenyidő alatt a Balaton teljes hosszában több mentőhajóval és szakképzett mentőszemélyzettel áll majd készenlétben.
A verseny szervezője ezúttal is a Rutai Andrea vezette Tihanyi Hajós Egylet, fő szponzora pedig cégünk, a Flexfleet Zrt. Mivel a versenyen a teljesítés a legfontosabb, a különdíjat (egy kabrió egy hónapos használatát) minden évben a verseny utolsó előtti helyezettjének ajánljuk fel. A versenyt olyannyira a magunkénak érezzük, hogy több évre szóló szponzorációs szerződést írtunk alá a verseny szervezőivel.
- A verseny rendezője: Tihanyi Hajós Egylet
- A verseny időpontja: 2024. május 9-10. (péntek reggeli indulással)
- A verseny rajtjának és befutójának helyszíne: THE előtti vízterület
- Névadó szponzor: Flexfleet Zrt.
A versennyel és a nevezéssel kapcsolatban további részletek a Tihanyi Hajós Egylet honlapján érhetők el.
Fotó: THE
Comments are closed.