2019 január 1-től kedvezően változott a személygépjármű bérleti díjak áfa levonhatóságának szabályai, a lenti sorokban ennek részleteit osztanánk meg Önökkel.
Bérleti díj áfa levonásának előzményei
Az Áfa tv. 2012-es változása óta lehetővé vált a személygépkocsi bérletéhez, nyílt végű lízingjéhez kapcsolódó áfa levonása. Ennek azonban volt feltétele, mivel csak az üzleti utak arányának megfelelő mértékben kerülhetett sor a levonásra. Ebből következett, hogy részletes kimutatást kellett arról készíteni, hogy milyen arányt képvisel a megtett kilométerekben az üzleti célú utak aránya. Ennek legkézenfekvőbb eszköze volt az útnyilvántartás.
Szabályok 2019-től
Az Országgyűlés által 2018. november 13-án elfogadott, és a Magyar Közlöny 184. számában 2018. november 23-án kihirdetett 2018. évi LXXXII. törvény alapján 2019. január 1-jétől a szabályozás akként változik, hogy az üzleti és privát utak tényleges arányától függetlenül levonhatóvá válik a bérleti díjhoz, nyílt végű lízinghez kapcsolódó áfa 50%-a. Nem kell vizsgálni, hogy milyen %-ban valósult meg a jármű üzleti célú használata, nem kell tehát részletes útnyilvántartást vezetni, hanem ettől függetlenül érvényesíthető az áfa 50%-a mint levonható áfa. Fontos kiemelni, hogy 2019. január 1-jétől – saját döntés alapján – továbbra is lehetősége van az adóalanynak arra, hogy részletes útnyilvántartást vezessen, kimutassa a személygépkocsi üzleti célú és magáncélú használatának arányát, és ennek figyelembevételével levonásba helyezze a személygépkocsi bérleti díját terhelő áfát 50%-nál nagyobb mértékben.
Az alábbiakat javasoljuk mérlegelni a jövőbeli rendszer kialakításánál:
- aki eddig sem vezetett útnyilvántartást, és ezután se kíván vezetni, az a levonható áfa 50%-át érvényesítheti. Illetve mérlegelhet, hogy mégis átvált a nyilvántartásra, és akkor akár 50% feletti levonási hányadot is érvényesíteni tud.
- aki eddig is vezetett nyilvántartást, és ezután is fog, annak azt kell mérlegelni, hogy
- ha a tényleges utak alapján nem érné el a levonási hányad az 50%-ot, akkor ezután nyilvántartás nélkül is érvényesíthető az 50%
- ha a levonási hányad kis mértékben haladná csak meg az 50%-ot, megéri-e az 50% feletti hányadért cserébe az adminisztrációra fordított idő és költség?
Érdemes még a különböző nyilvántartási lehetőségeket azzal együtt vizsgálni, hogy a gépjármű fenntartásával összefüggő szolgáltatásokhoz kapcsolódó áfa után is érvényesíthető az 50%-os levonási jogosultság.