Május 14-én a Flexfleet Klasszikus Szóló egykezes verseny keretében 62 vitorlás vágott neki a Kékszalagéhoz hasonló távnak, tehát a teljes Balatont kellett körbevitorlázni úgy, hogy a résztvevők egyedül tartózkodtak a hajójukon, a kormányzás, a vitorlázás és azok cseréje, a spinakkerezés mind egy emberre hárult. A 62 indulóból végül 52 hajó teljesítette a távot, az utolsó vitorlás 33 óra 23 percet töltött a versenyben.
Nem volt kérdés számunkra, hogy névadó szponzorként támogatjuk az eseményt, mert első perctől kezdve magunkénak éreztük a verseny szellemiségét. A megmérettetésen minden versenyző önmaga és hajója határait feszegette, erőn felüli kitartás, figyelem és koncentráció kellett ahhoz, hogy a távot teljesíteni lehessen, ráadásul váltakozó szélviszonyok közepette. Emellett ez egy olyan kihívás volt, amely minden körülmények között rugalmasságot követelt meg a résztvevőktől. Ezt a szemléletet követjük mi is cégünk működése, tevékenysége során. Ami a vitorlásoknak az időjárás, az nekünk az ügyfelünk: ha esik, ha fúj, szolgáltatásainkat az ő igényére szabjuk.
Hiszünk az emberi teljesítményben, annak bármilyen formájában. Erre kiváló bizonyíték maga a verseny, ugyanis itt nem a győzelem volt a legfőbb siker, hanem a teljesítés. Éppen ezért a Flexfleet Zrt. különdíja – a Nissan Leaf egy hónapos használata – a verseny utolsó előtti helyezettjét illette, Hobot István 33 óra 14 perc alatt ért célba. Az alábbiakban István osztja meg gondolatait a versennyel kapcsolatban.
Először indultál a versenyen?
Nem, rendszeres résztvevője vagyok a Kékszalag versenyeknek. Van egy kis csapatunk, amatőrnek mondanám magunkat, idén az Elliott 770-es hajóosztályban versenyzünk. Korábban indultunk Scholtz 22-es vitorlás hajóval a BAHART amatőr versenyein is. De a Flexfleet Klasszikus Szóló egykezes verseny most máshogy zajlott. A családi túra hajóval, a Zephyr-el vágtam neki, vagyis nem egy versenyre felkészített, tartalék vitorlákkal felszerelt, “mindennek helye van” hajón töltöttem a verseny közel másfél napját.
Miről szólt neked ez a verseny?
A kitartásról, a koncentrációról és a körültekintésről. Mentálisan készültem rá, hogy egy több mint 140 km-es verseny hosszú lesz, lesznek rossz pillanatok, egyedül leszek a hajóban és senki nem mondja meg, hogy éppen jól csinálom-e, amit csinálok. Órákon keresztül nekem kell figyelnem a vitorlákat (33 órán át), a szelet és a verseny többi résztvevőjét. Ha a figyelem és a koncentráció lankad, máris lassabb leszek. A mozdulatokat pontosan meg kell tervezni, ki kell találni, hogy pontosan mikor húzol gennakert, hogy minden kötél a helyen van-e, oda van-e készítve az innivaló. A versenyen jellemzően gyenge volt a széljárás, így több idő volt a hibák korrigálására.
Melyik volt a verseny legkeményebb pontja számodra és mi volt az, ami túllendített rajta?
Erre kivételesen könnyű most válaszolni. Nagyon gyenge, kicsit forgolódó hátszélben közelítettük meg a keszthelyi meteorológiai bóját. Ez a mai vitorlásoknak nem túl szerencsés szélirány. A bójától 300 méterre megfordult a szél, a kerülés után küzdöttem rendesen az elemekkel. Ekkor már mögöttem volt 21 órányi versenyzés. A nap hirtelen kisütött és gyakorlatilag lyukat égetett a homlokomra. Akkor felötlött bennem a gondolat, hogy miképp fogom én ezt még 50 km-en keresztül csinálni? A velem együtt forduló Arwen kormányosa szólt, hogy ő bizony újra felhúzza a gennakert és lesz, ami lesz. Matematikai esélyünk volt még beérni. Külön irányt választottunk, ő a déli, én az északi vonal mellett döntöttem. Onnan kezdve viszont néhányszor elmondhattuk egymásnak, hogy nálunk éppen nincs szél. Szóval az mentett meg, hogy nem maradtam teljesen egyedül.
Hogyan tudod a versenyen szerzett tapasztalataidat hasznosítani a munkádban vagy akár a magánéletedben?
Képes vagyok átgondolt, körültekintő javaslatokat letenni az asztalra, így a kiinduló ötletből lesz egy jó megoldás. A másik pedig a lépésről lépésre haladás. Oldjuk meg azt, ami éppen következik. A másik sport, amit folyamatosan űzök, a labdarúgás. Egyik alkalommal 20 perccel a vége előtt hálónkban landolt a harmadik gól, pedig nekünk is voltak helyzeteink. Elveszni látszott a meccs, próbáltam kicsit tartani a lelket a csapatban és azt mondtam: négy gólt nem lehet rúgni , de egyet igen. Jött is. Aztán ha rúgtunk egyet, lehet egy másodikat. Sikerült. Végül nyertünk is 4:3 ra. Ritka az ilyen, de utána 20 évig emlékszel rá.
Ha bárkinek ajánlanád ezt a versenyt, akkor mit mondanál róla?
Az esemény szervezője, a Tihanyi Hajós Egylet nagy figyelmet fordított a verseny biztonságára, így ezt mindenképpen kiemelném én is. Másfelől bármennyire is küzdelmes volt néha a verseny, azt az érzést semmi nem adja vissza, amikor befutsz és szembesülsz azzal az érzéssel, hogy igen, megcsináltad! Az érzelmi turbulencia, ami a célvonal után eláraszt, a versenybe fektetett energiával arányosan markol a szívedbe és szorítja a torkodat.
Comments are closed.