A Flexfleet Klasszikus Szóló egykezes verseny távját 65 indulóból 55-en teljesítették sikeresen. Badacsony előtt vette át a vezetést Fazekas László a Fazék nevű hajójával, végül ő nyerte meg a versenyt. De mi kell ahhoz, hogy valaki a célba érés mellett nyerjen is? A győztes elárult pár lehetséges okot.
Május 6-án reggel kilenc órakor elrajtolt a Flexfleet Klasszikus Szóló egykezes vitorlásverseny mezőnye. A verseny távban hasonlóságot mutatott a Kékszalaggal, vagyis a teljes Balatont kellett körbevitorlázni, de a teljesítés módjában volt egy nagy különbség: a résztvevők egyedül tartózkodtak a hajójukon, a kormányzás, a vitorlázás és azok cseréje, a spinakkerezés mind egy emberre hárult, támogató csapattársak nélkül.
A kihívást ennek ellenére – vagy éppen ezért – 65 kormányos vállalta. A verseny a Tihanyi Hajós Egylet (THE) szervezésében valósult meg, a tavalyi eseményhez hasonlóan Rutai Andrea és csapata idén is profi és törődő szervezőnek bizonyult. A mezőny az Egylet kikötője előtti rajtvonalról indult el, majd Balatonalmádinál fordultak a hajósok és Keszthely felé vették az irányt, végül pedig a THE kikötőjében szakították át a „célszalagot”.
Az öt-hét hajós élmezőny nagy csatákat vívott, többször bevárták egymást, helyet cseréltek, ki az északi, ki a déli part felé kereste a szelet, végül a komp vonalához érve újra összecsúsztak és szoros befutót produkáltak. Badacsony előtt vette át a vezetést Fazekas László a Fazék nevű hajójával, végül ő nyerte meg a versenyt.
Flexfleet Zrt.: Mikor érkezett meg az életedbe a vitorlázás?
Fazekas László: Gyerekkoromban többször vitorláztam egyedül, de aztán ez abbamaradt és inkább a szörfre váltottam. 1998-ban kaptam ajándékba egy egyhetes vitorlástábori részvételt, majd letettem a kishajóvezetői vizsgát és vettem egy Elliott 770-es vitorlást. Ezen a vitorláson fokozatosan, önerőből tanultam meg a vitorlázás rejtelmeit. Akkoriban teljesen más volt egyébként a helyzet, nagyon kevés modern genakkeres hajó volt, és mindenki akkor tanulta ennek a vitorlának a kezelését. Ekkor jelentek meg az első liberák is a Balatonon. 1998-tól minden Kék-, illetve Fehérszalagon indultam, akkoriban nagyjából 200-300 hajó vett részt egy tókerülőn.
FF: Mikor kezdtél el szóló versenyekre járni?
FL: Már a kilencvenes évek végén léteztek egykezes versenyek a keleti medencében, de ezeken mindig a hajók előnyszáma (yardstick) alapján számított büntetőkörökkel növelt távot kellett teljesíteni. Fa Nándi 2001-ben hirdette meg először a Balaton kerülő szóló versenyét, ahol ez értékelés a hajók befutásának sorrendjében történt, nem volt semmilyen előnyszámítás. Ezek mindegyikén részt vettem. Nagyon örültem neki, amikor tavaly megláttam, hogy a Tihanyi Hajós Egylet a korábban zártkörű Balatonkerülő versenyeit a külsősök előtt is megnyitotta.
FF: Miről szólt neked a Flexfleet Klasszikus Szóló egykezes verseny?
FL: A kihívásról és a folyamatos koncentrációról, arról, hogy erős szélben vagy szélcsendben is meg kell állnom a helyemet egyedül. Szól a döntésekről is, hogy tudjam, melyik irányt válasszam vagy éppen mikor kell felhúzni a vitorlát. Külön élményt és kihívást jelent az éjszaki vitorlázás egyedül.
FF: Melyik volt a verseny legkeményebb pontja számodra?
FL: A balatonalmádi fordulónál az első tízben voltam, aztán visszafelé, Balatonszemes környékén már én vezettem. Szemesnél azonban jött egy szélcsend, beleültem a “lavórba”, és odaértek mellém az üldöző hajók – ahogy ez lenni szokott. Ebben az esetben kezdődik újra a verseny és ilyenkor akármi megtörténhet attól függően, hogy ki tud előbb szelet találni. A szélcsendből az északi part felé indultam el, mert onnan vártam több szelet és szerencsémre ezzel a húzással a cső előtt sikerült ismét az élre állnom és ezt az előnyt a befutóig meg tudtam tartani.
FF: Mit kell tudni a hajódról?
FL: A 8mOpen osztályban indultam a Flaar 26 Air típusú Fazékkal, amely egy nagyon könnyű és gyors hajó, de egyúttal egyszerűen kezelhető, ha kell, akkor víz ballaszttal lehet nyomatékot növelni benne, ami ugyan nem túl hatékony, de az egyszemélyes versenyeken megadja nekem azt a kényelmet és biztonságot, amire szükségem van. Külön öröm számomra, hogy az én hajómnál gyorsabb vitorlásokat is sikerült megelőzni.
FF: Hogyan zajlott az utolsó szakasz a befutó előtt?
FL: Amikor a cső környékén, Balatonföldvár magasságában Tihany irányába vitorláztam, először még délies szél volt, majd ez átfordult kelet-északkeleti irányba, és innentől kreuzolni kellett. Mikor láttam, hogy kezd negatív lenne ez a tack és Sajkod irányába haladok, akkor kifordultam, és kereszteztem két délebbre levő hajó útját: az egyik előtt és a másik után voltam. A következő tack váltásnál már mindkét hajó előtt voltam. Fordultam még párat, de már a csőbe elsőként értem be. Ekkor még éjszaka volt és nem tudtam optimálisan vitorlázni, de szerencsére sikerült a hajózási úton maradnom és nem ültem fel egyik oldalon sem. Biztonságosan vettem az irányt, a zsűri hajót vettem célba és így talán többet vitorlázva, de az előnyömet megtartva sikerült elsőként befutni 4 óra 41 perckor.
FF: Mi volt az első dolgod a befutó után?
FL: Mentem tovább a balatonfűzfői kikötőbe, ahol leraktam a hajót, nagyjából nyolc órára értem haza.
FF: Hogyan tudod a versenyen szerzett tapasztalataidat hasznosítani a munkádban vagy akár a magánéletedben?
FL: Éppen fordítva gondolom: sok helyzetben egyedül kell döntenem az életemben, ezt pedig tudom hasznosítani a vitorlázásban. Amikor tanultam vitorlázni, kizárólag csapatban mentem, aztán rájöttem, hogy egyedül is tudom ezt jól menedzselni. A személyes adottságaim és a tapasztalataim megvannak hozzá, és rendelkezésre állnak technikai felszerelések, amelyek ma már a nagyhajós vitorlázásban elengedhetetlenek. Ilyenek a GPS, szél és sebesség mérő eszközök. A szóló vitorlázásnak talán a legfontosabb technikai feltétele egy jól működő automata kormány.
FF: Ha bárkinek ajánlanád ezt a versenyt, mit mondanál róla?
FL: Aki vitorlázik, ne higgye azt, hogy kizárólag csapatban tud bármit is elérni. Vitorlázni egyedül szerintem semmivel sem nehezebb, mint társakkal tenni ugyanezt, csak az embernek bízni kell saját magában. Ha valaki már a vízen van, akkor a feladat nagy részét megoldotta, mindig elindulni és kikötni a legnehezebb. Én azt mondom, ez a verseny jó bizonyíték arra, hogy nincs lehetetlen.
Borítókép: Mohácsi Marcell
Comments are closed.