Idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját a Flexfleet Zrt. Másfél évtized egy vállalat életében mérföldkő: alkalom a visszatekintésre, a kihívások és sikerek felidézésére, valamint arra, hogy megosszuk az utat, amely idáig vezetett. E jubileumi bejegyzésben Kiss Ádám, a Flexfleet Zrt. egyik alapítója és cégvezetője személyes gondolatain keresztül meséli el, hogyan indult a történet, milyen nehézségeket kellett leküzdeni, és mi adja ma a cég erejét.
Hogyan is kezdődött a Flexfleet-sztori?
Az egyetem befejezése után a Budapest Bank (akkor még GE Money Bank) flottakezelő leányvállalatánál kezdtem dolgozni, ahol az árazásért és a pénzügyi tervezésért voltam felelős. Nagyon szerettem azt a munkahelyet, komoly szakmai munka folyt jó hangulatban, és az eredmények is szépen jöttek. Egy idő után azonban a bank vezetősége úgy döntött, hogy takaréklángon fogja csak tovább működtetni ezt az üzletágat. Ennek következtében négy évnyi közös munka után úgy döntöttünk az akkori vezetőmmel, Eölyüs Endrével, hogy eddigi tevékenységünket egy saját cégben folytatjuk tovább.
A piacot és a terméket jól ismertük, és kis szervezet lévén gyorsan tudtunk alkalmazkodni és döntéseket hozni.
Jó döntés volt-e a cégalapítás?
Abszolút, bár az első néhány évben nem volt ennyire egyértelmű. Lassabban értük el azt a szerződés volument, ami szükséges volt a cég fenntartásához, mint amire előzetesen számítottunk. Az ügyfélszerződéseken felül a finanszírozás előteremtése is küzdelmes volt: nem nagyon álltak sorban a lízingcégek azért, hogy egy frissen alapított, eredmények nélküli céget finanszírozzanak. Szülői támogatás, és a feleségem jól fizető multis állása is kellett hozzá, hogy anyagilag át tudjuk vészelni ezt az időszakot. Nagyjából öt évbe telt, hogy felépítsük azt az ügyfélbázist, amely stabil működést biztosított a cégnek. Onnan aztán lendületet vettünk, és az elmúlt tíz évben a Flexfleet Zrt. éves árbevételének átlagos növekedési üteme 25% felett volt. Ehhez az kellett, hogy folyamatosan bővítsük a szolgáltatásaink körét:
az alapítás óta meglévő tartós bérlet szolgáltatásunk mellett 2019-ben megnyitottuk a használtautó telephelyünket, ahol a saját autóinkon kívül harmadik féltől származó járműveket is értékesítünk. 2022-ben pedig elindítottuk a rent-a-car üzletágat, ami rövid távú bérletet kínál céges és egyéni vállalkozó ügyfélkörünknek.
Bővülés és a csapat
Időközben a kezdeti, két fős kis irodából egy nagyobb irodába költöztünk, ahol ma már harmincan vagyunk. Az évek során azonban felismertük azt, hogy a szervezeti fejlődésünk nem igazán tartott lépést a portfólió növekedésével. Tavaly tulajdonostársammal, Endrével arra jutottunk, hogy részben a meglévő, részben pedig új kollégákból felállítunk egy négyfős menedzsmentet, amely a döntési folyamatainkat jelentősen felgyorsította. Ez új lendületet adott a cégnek, nekünk tulajdonosoknak pedig lehetőséget arra, hogy akár hetekre elutazhassunk úgy, hogy a laptopunkat otthon hagyjuk. Az irodai folyamatok hatalmasat fejlődtek a management felállása óta.
Amíg a Flexfleet kisebb cég volt 2-3 munkatárssal, addig természetesen számtalan munkafolyamatot magam találtam ki, és aztán én is működtettem őket. Ahogy nőtt a cég, és egyre több kiváló kolléga vett körbe, folyamatosan azt vettem észre, hogy ha másra bízom a korábban általam elvégzett folyamatokat, úgy azok hatékonysága és eredményessége jelentősen javul. Egyébként sem tartom magam mikromenedzsernek, és nem is kell mindig mindenről tudni. Azt gondolom, hogy a kollégáim is sokkal motiváltabbak, ha az általuk működtetett folyamatokban szabad kezet kapnak. Csodás innovációk születtek így. Ha bizonyos dolgokban nem is értek egyet velük, akkor is rájuk hagyom, mert így érzik igazán magukénak az adott területet, a céget. Elég gyakran kiderül utólag, hogy nem nekem lett volna igazam.
Tulajdonostársammal megtanultuk, hogy nem olyan emberekkel kell körül vennünk magunkat, amilyenek mi vagyunk, hanem ellenkezőleg, olyanokkal, akikben benne vannak azok a képességek, amikben mi kevésbé vagyunk erősek.
A színes társaságnak köszönhetően az irodai hangulat kifejezetten kellemes. Egy új munkatárs kiválasztáskor odafigyelünk arra, hogy a kolléga ne csak jó munkaerő legyen, hanem emberileg is passzoljon a csapathoz, olyan, akivel szívesen megiszunk egy sört munka után. Ennek köszönhetően jó érzéssel megyünk be az irodába, sokan nem is élnek az egyébként heti több napos home office lehetőséggel. A fluktuáció gyakorlatilag zéró.
Ügyfeleink
A cég megalapításakor a célcsoportunkat az 5 és 50 autó közötti cégekben határoztuk meg. Ma már sok olyan ügyfelünk van, akik ennél nagyobb flottával rendelkeznek nálunk, ezért most már azt mondjuk, hogy olyan potenciális ügyfeleket célzunk meg, akik nem kizárólag a bérleti díjakat veszik figyelembe flottakezelő választásakor, hanem a versenytársainknál gyorsabb reagálási időt, a személyre szabott szolgáltatásokat, és az állandó, mindig elérhető kapcsolattartókat. Nem célunk, hogy a legolcsóbb havidíjakat kínáljuk a piacon, viszont ha a teljes futamidő alatt felmerülő összköltségeket nézzük, akkor bármelyik szolgáltatóval bátran vesszük fel a versenyt.
Számos ügyfelünk van, aki több mint 10 éve szavaz bizalmat a Flexfleet. Zrt.-nek, amire rendkívül büszkék vagyunk.
Sokan kérdezik, hogy nem unom-e már, hogy 15 éve egy flottakezelő céget vezetek.
Egyáltalán nem. Az utóbbi néhány évben nagyon sok változás történt a piacon: volt egy covid jelentős kereslet visszaeséssel, ami szerencsére gyorsan helyreállt. A világjárványt egy chiphiányos, szállítási nehézségekkel terhelt időszak követte. Az inflációs környezet jelentős autóár emelkedést eredményezett, ezzel párhuzamosan a kamatok is az egekbe emelkedtek. Újra megjelentek a piacon az euró alapú finanszírozási konstrukciók. Egyre nagyobb az igény az elektromos autók iránt.
Azt szoktam mondani, hogy az elmúlt öt évben több változás történt a piacon, mint az azt megelőző két évtizedben. Folyamatosan érik az újabb és újabb kihívások a céget: a verseny élénkebb, az autónkénti marzsok pedig alacsonyabbak most, mint tíz évvel ezelőtt. Ezt folyamatosan növekvő portfólióval és bővülő szolgáltatási palettával igyekszünk kompenzálni. Már tudjuk, hogy egy év múlva mi lesz az az új üzletág, amivel újabb ügyfeleket tudunk megnyerni. Egyes ügyfélszegmensek (pl. a néhány fős építőipari cégek) fizetési fegyelme jelentősen romlott az elmúlt egy évben, úgyhogy akit érdekel bérletből visszavett duplafülkés platós tehergépkocsi akár nagyobb darabszámban, az megtalálja nálunk.
A kiégés veszélye azért sem fenyeget, mert az autók iránti érdeklődésem sem csökkent semmit az elmúlt 15 évben. Továbbra is napi szinten olvasok autós portálokat és nézek YouTube teszteket. Szerencsére jól el vagyunk látva importőri és kereskedői tesztautókkal is. Örülnék annak is, ha a portfóliónkban a népszerű márkákon túl (pl. Skoda, Toyota) több lenne az egzotikus típus, de a céges autó igényeket csak kis mértékben tudjuk szolgáltatóként befolyásolni.
Összességében minden egyes nap új kihívásokkal és tanulnivalóval találkozunk, ami folyamatos megújulásra és kreatív gondolkodásra késztet minket. Pont ez teszi izgalmassá és motiválóvá a munkát, soha nincs két egyforma nap, és mindig van lehetőség fejlődni.
Comments are closed.